2008. december 27.
2008. december 21.
Itt járt nálunk Lilike
És ha már igen, nem volt itt hiába.
Segítségével - csak átmenetileg sajnos - kicsit átalakítottuk a lakás belső tereit. De hogy ne csak a lakberendezési tárgyak sérüljenek, két IKEA papuccsal felvegyverkezve jól elagyabugyáltuk a szülök által rövid időre őrizetlenül hagyott kishúgomat, Juli babát.
Sikerült meglepni Aput, ő sem gondolta, hogy ilyen szép rend várja majd, ha hazajön.
Miután Lili elment, csináltunk egy videofelvételt a helyszínről.
Segítségével - csak átmenetileg sajnos - kicsit átalakítottuk a lakás belső tereit. De hogy ne csak a lakberendezési tárgyak sérüljenek, két IKEA papuccsal felvegyverkezve jól elagyabugyáltuk a szülök által rövid időre őrizetlenül hagyott kishúgomat, Juli babát.
Sikerült meglepni Aput, ő sem gondolta, hogy ilyen szép rend várja majd, ha hazajön.
Miután Lili elment, csináltunk egy videofelvételt a helyszínről.
2008. november 17.
Hát nem ott felejtettük? Jaj, ne haragudj!
November van, nyakig járunk a kötelező gépjárműbiztosítási ajánlatokban, azonban nem nagyon tolonganak azok az ingatlan biztosító ügynökök, akik az ún. "ingatlanokban elkövetett szándékos károkozás kiskorú barbárhordák által" témakörre szakosodtak.
Márpedig ebben hiány van, hiszen napjaink legtöbb tárgyi jellegű káreseményét egy önmagáról megfeledkezett kis vandál okozza.
Az egész bejegyzés apropóját egyébként egy felháborodott levél indukálta, amelyben CáPetit és Kötbullart (A.K.A. CáJuli) azzal vádolták meg, hogy negligálják a családtagok által folyamatosan vagonírozott ajándékokat, ruhákat, játéktárgyakat és véletlenül mindig a helyszínen felejtik őket.
Nohát, Apa most egy példán keresztül elmondja miért van ez így.
CáPeti első ajándékai közé tartozott egy strapabíró kismotor, amelyet 2. szülinapjára kapott, de még mindig aktívan lovagolja mindennap, amikor csak unatkozik vagy éppen keresi a bajt.
Pontokba szedve lássuk, milyen destruktív cselekedeteket követ el ez alatt az idő alatt:
1- ágynemű koszolás (itt az elkövető először is felugrat az alacsony marmagasságú szülői ágyra, ügyelve arra, hogy a kismotor retkes kerekei garantáltan összedzsuvázzák az akár frissenmosott párnahuzatokat is, majd biztos, ami biztos alapon a ropogős paplanokat utánfutóként végigvontatja az egyébként koszos járófelületetekn, pontosan úgy, ahogy az indiánok tüntették el a nyomaikat maguk után)
2- lábujj csonkolás (ez annyit tesz, hogy ha valamilyen felnőtt egyed meggondolatlanul megáll a lakás egy pontján, ezzel statikus célpontként pozíiconálva magát, CáPeti Harley-ával azonnal áthajt lábujjain, amivel mindenképpen maradandó szövet vagy csontkárosodást okoz a gyanútlan áldozatokon)
3- konyhai járólap feltörés (erről nincs mit beszélni, bárki láthatja, aki nálunk járt, hogy a konyha kövezete rosszabb állapotban van, mint a Kálvin tér a metróépítés ideje alatt)
4- bútor sarokelemek csiszolása, kerekítése (mivel a szobák járófelületeinek kialakítása CáPeti fejében megegyezik a monacói F-1-es pálya nyomvonalával, így magától adódik, hogy napról napra megpróbálja megdönteni az aktuális pályarekordot. Ezen tevékenységének gyakorlása közben egyrészt az előszoba folyosón kismotorjának végsebessége meghaladja a 110 km/h-át, másrészt természetesen érinti néha a "szalagkorlátot" is, úgymint ajtófélfa, szekrényajtó, asztallábak)
5- folyamatos egészségügyi határértéket meghaladó zajkeltés (a szobaversenyzést folyamatos brümmögéssel és visítozással kíséri, de a fő idegölő effekt az, amikor nagy dérrel-dúrral átugrat az egyes szobákat elválasztó küszöbökön is, amelyek egy jó köridő esetén felérnek egy szobában közlekedő tehervonat vágányzajával)
Szóval köszi az ajándékokat! Te rokon, te!
Márpedig ebben hiány van, hiszen napjaink legtöbb tárgyi jellegű káreseményét egy önmagáról megfeledkezett kis vandál okozza.
Az egész bejegyzés apropóját egyébként egy felháborodott levél indukálta, amelyben CáPetit és Kötbullart (A.K.A. CáJuli) azzal vádolták meg, hogy negligálják a családtagok által folyamatosan vagonírozott ajándékokat, ruhákat, játéktárgyakat és véletlenül mindig a helyszínen felejtik őket.
Nohát, Apa most egy példán keresztül elmondja miért van ez így.
CáPeti első ajándékai közé tartozott egy strapabíró kismotor, amelyet 2. szülinapjára kapott, de még mindig aktívan lovagolja mindennap, amikor csak unatkozik vagy éppen keresi a bajt.
Pontokba szedve lássuk, milyen destruktív cselekedeteket követ el ez alatt az idő alatt:
1- ágynemű koszolás (itt az elkövető először is felugrat az alacsony marmagasságú szülői ágyra, ügyelve arra, hogy a kismotor retkes kerekei garantáltan összedzsuvázzák az akár frissenmosott párnahuzatokat is, majd biztos, ami biztos alapon a ropogős paplanokat utánfutóként végigvontatja az egyébként koszos járófelületetekn, pontosan úgy, ahogy az indiánok tüntették el a nyomaikat maguk után)
2- lábujj csonkolás (ez annyit tesz, hogy ha valamilyen felnőtt egyed meggondolatlanul megáll a lakás egy pontján, ezzel statikus célpontként pozíiconálva magát, CáPeti Harley-ával azonnal áthajt lábujjain, amivel mindenképpen maradandó szövet vagy csontkárosodást okoz a gyanútlan áldozatokon)
3- konyhai járólap feltörés (erről nincs mit beszélni, bárki láthatja, aki nálunk járt, hogy a konyha kövezete rosszabb állapotban van, mint a Kálvin tér a metróépítés ideje alatt)
4- bútor sarokelemek csiszolása, kerekítése (mivel a szobák járófelületeinek kialakítása CáPeti fejében megegyezik a monacói F-1-es pálya nyomvonalával, így magától adódik, hogy napról napra megpróbálja megdönteni az aktuális pályarekordot. Ezen tevékenységének gyakorlása közben egyrészt az előszoba folyosón kismotorjának végsebessége meghaladja a 110 km/h-át, másrészt természetesen érinti néha a "szalagkorlátot" is, úgymint ajtófélfa, szekrényajtó, asztallábak)
5- folyamatos egészségügyi határértéket meghaladó zajkeltés (a szobaversenyzést folyamatos brümmögéssel és visítozással kíséri, de a fő idegölő effekt az, amikor nagy dérrel-dúrral átugrat az egyes szobákat elválasztó küszöbökön is, amelyek egy jó köridő esetén felérnek egy szobában közlekedő tehervonat vágányzajával)
Szóval köszi az ajándékokat! Te rokon, te!
2008. október 28.
CáPeti receptkönyve
Miután a gazdasági világválság hamarosan minket is elsöpör, úgy döntöttem új bevételi források után nézek. Miután több semmirekellőnek már nagyon bejött, elhatároztam, hogy én is folytatásos receptkönyvet jelentetek meg. Egyrészt a gyors meggazdagodás és busás haszon végett, másrészt mert kedveskedni akarok az én kis hugicámnak, aki sajnos rendkívül egysíkúan táplálkozik.
Juli baba ugyanis kizárólag a biotejet szivattyúzza (pedig egy ízben már megpróbáltam egy marék homeobogyót is a szájába gyömködni, hátha gyorsan kigyógyul sajnálatos gasztronómiai betegségéből).
Mint a fenti kép is mutatja én már számos alkalommal bizonyítottam rátermettségemet a konyhában.
A tudás átadása fontos része az életünknek, következzék tehát első receptem a "Tejfölös ferrnyó".
Összetevők:
2 dl tejföl (csak bio!),
5 g szaggatott nokedli (szintén csak bio!),
1 db tetszőleges méretű matchbox (Ferrarikat javaslom, azok általában pirosak, ami jól harmonizál a tejföl fehérjével)
1 db kenővilla (bio!) .
Nagyon fontos, hogy az étel elkészítése során magunkra is jusson egy nagy adag tejföl!
Hogy a családtagok kreativitást bomlasztó, zaklató kérdéseit elkerüljük, ne felejtsük el közben mantraszerűen ismételgetni a varázsmondatot:
"Akarom szépen megtörölni autómat!"
2008. október 16.
2008. szeptember 30.
"Megverem a Juli babát!"
Még csak alig töltöttem két hetet ebben az inkarnációmban, de máris kibontakozni látszanak a testvérháború első jelei.Ma délután például édesdeden szundikáltam az alvómobilomban, amikor arra ébredtem, hogy a babakocsi erősen megrázkódik és egy kicsi (és persze jéghideg) gyermekkéz határozottan nyomja a fülemet a kobakomhoz.
A háttérben anyám hangját hallottam ("Peti, mit csinááálsz?"), majd hirtelen apám tűnt fel, aki leapplikálta a babakocsiba derékig félig belógó bátyjámat, aki természetesen az ominózus jeges kéz birtokosa volt.
Ekkor keservesen sírni kezdtem. Egyrészt az ijedtség miatt, másrészt mert gondoltam, hogy a bátyám így nagyobb eséllyel kap példás büntetést kap szándékosan elkövetett gonosztettéért. Őt egyébként apu, a kidobóember ekkor már a lábánál fogva húzta végig a gyermekszobán, azonban ekkor sem tanúsított különösebb megbánást, hanem éppenhogy gurgulázva nevetett a vicces büntetésen.
Apám aztán a karjába véve nyugtatott, amikor a bátyám visszatért a tetthelyre:
- Mért fogod a Julit?
- Mert megijedt és megnyugtatom.
- De ne fogd meeg!
- Dehát látod, hogy sír...
Ekkor Peti egy kicsit gondolkodott, majd őszintén így szólt:
- Megverem a Juli babát!
Aztán kiment. Most még.
Hát ez vár rám itt.
Let's get ready to rumble!
2008. szeptember 19.
Bréking nyúz!
Parents presents...Ő Juli, a kishúgom, mostantól ő is blogolni fog itt a CáPetin, fogadjátok szeretettel!
Egyelőre még ne várjatok sok bejegyzést tőle, mert minden erejét leköti az elemekkel folytatott gigászi küzdelem. Olyan természeti jelenségekkel ismerkedik és harcol, mint levegő, napfény, gravitáció.
Mindenkinek nagy lejattolás, de a postíró miondjárt megfejeli a monitort a fáradságtól. Most is csak azért volt ébren, mert felébredt a sírásra és hát a nép is enni kér (postok), nemcsak a gyerek.
És hát sóbertnorbi megmondta, hogy pánem et circenzész. Az meg törvény.
2008. szeptember 5.
A gombmágus
Mivel hamarosan bővül a családom, megjelenési lehetőséget szándékozok adni minden vérrokonomnak. Aki nem ért az online publikáláshoz, azon is segítek. Írok róla.
Úgy döntöttem a mostani postban apámról, mint korszakos gomb- és szervezőzseniről emlékezek meg.
Az nyilván közismert, hogy az öregem kerületi bajnokságot nyert 1986-ban, ahol általános meglepetésre az elődöntőben 5-0-ra ütötte ki az aktuális helyi májert és exbajnokot, amiről legendák keringenek azóta is a környéken.
Azonban talán nem hallottatok a 25 évvel ezelőtt megrendezett '83-as franciaországi gombfoci világbajnokságról, amelyet apám 8 évesen egyszemélyben rendezett, játszott, menedzselt, dokumentált és csalt össze (pl. kedvenc játékosa a skót Dalglish 4 db 11-es gólt lőtt a 4 meccsen, muhaha). És mindezt Lőrincen, a gyerekszobájában a nagypapám által egyedül esztergált FIFA-szabványú, palánkkal ellátott stadionjában.
Hogy a fater azért mégis megtört realista volt már 8 évesen is, azt az jelzi, hogy kedvenc csapatát - a skótokat - végül csak a döntőig vezette el, ott ugyanis elképesztően szoros csatában tizenegyesekkel végül alulmaradt a brazilokkal szemben, szerényen átengedve az aranyérmet a selecaonak. Gyógyír volt a súlyos sporttraumára, hogy a győztes csapat szövetségi kapitánya is ő volt (akárcsak az összes többi csapatnak), tehát tulajdonképpen önmagát győzte le, amivel ritka sporttörténeti nagyságról tett tanúbizonyságot.
Érdekes, hogy a magyar focit már akkor sem taksálta sokra, mindössze 2 gólt engedélyezett nemzeti csapatunknak a tornán, ami nem volt elegendő a csoportból való továbbjutáshoz. Viszont bosszúból keresztbe tett a köcsög argentinoknak egy Nyilasi Tibi nevű gomb mögé bújva, ami mégis egyfajta történelmi igazságtételnek mondható a '78-as valódi vb-n történt igazságtalanságok után.
A torna teljes dokumentációja pontos statisztikákkal alant lapozható.
Figyelem: korabeli forrásból, eredeti kézírással!
Úgy döntöttem a mostani postban apámról, mint korszakos gomb- és szervezőzseniről emlékezek meg.
Az nyilván közismert, hogy az öregem kerületi bajnokságot nyert 1986-ban, ahol általános meglepetésre az elődöntőben 5-0-ra ütötte ki az aktuális helyi májert és exbajnokot, amiről legendák keringenek azóta is a környéken.
Azonban talán nem hallottatok a 25 évvel ezelőtt megrendezett '83-as franciaországi gombfoci világbajnokságról, amelyet apám 8 évesen egyszemélyben rendezett, játszott, menedzselt, dokumentált és csalt össze (pl. kedvenc játékosa a skót Dalglish 4 db 11-es gólt lőtt a 4 meccsen, muhaha). És mindezt Lőrincen, a gyerekszobájában a nagypapám által egyedül esztergált FIFA-szabványú, palánkkal ellátott stadionjában.
Hogy a fater azért mégis megtört realista volt már 8 évesen is, azt az jelzi, hogy kedvenc csapatát - a skótokat - végül csak a döntőig vezette el, ott ugyanis elképesztően szoros csatában tizenegyesekkel végül alulmaradt a brazilokkal szemben, szerényen átengedve az aranyérmet a selecaonak. Gyógyír volt a súlyos sporttraumára, hogy a győztes csapat szövetségi kapitánya is ő volt (akárcsak az összes többi csapatnak), tehát tulajdonképpen önmagát győzte le, amivel ritka sporttörténeti nagyságról tett tanúbizonyságot.
Érdekes, hogy a magyar focit már akkor sem taksálta sokra, mindössze 2 gólt engedélyezett nemzeti csapatunknak a tornán, ami nem volt elegendő a csoportból való továbbjutáshoz. Viszont bosszúból keresztbe tett a köcsög argentinoknak egy Nyilasi Tibi nevű gomb mögé bújva, ami mégis egyfajta történelmi igazságtételnek mondható a '78-as valódi vb-n történt igazságtalanságok után.
A torna teljes dokumentációja pontos statisztikákkal alant lapozható.
Figyelem: korabeli forrásból, eredeti kézírással!
2008. augusztus 20.
CáPeti visszatér!
A hosszúra nyúlt nyári szünet után a szalámibetyár visszatér!
Amíg a postgyártás újraindul itt egy exkluzív fenyegető bejegyzés Bendegúz nevű közeli rokonom személyes naplójából. Reszkessetek!
2008. április 14.
Sztárvendég jön!
Holnap hivatalos látogatásra hazámba/házamba érkezik Hanna baba, aki tulajdonképpen már egyáltalán nem is kicsi.Közös bennünk, hogy mindketten 0 éves korunk óta publikálunk a neten.
Sajnos kicsit messze lakunk egymástól a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez, de annál jobb, hogy mégis eljön és hát fogok én még náluk a kertben quadozni (Etyekvárjámegyek).
De ha nem, akkor majd együtt csápolunk a következő Szalóki Ági dirtybluesband koncerten, akit privátim mindketten fenemód komázunk.
Hogy jöttét milyen komolyan veszem, azt mutatja a mellékelt kép, ami játékszobámról készült néhány perccel ezelőtt.
Remélem tetszeni fog neki ez a kis kedvesség, mert a fater eléggé szívta a fogát a boltívépítés, parkosítás és éjszakai szőnyegezés miatt.
2008. április 13.
CáPeti 2!
Egy szétszedhető, kafa tűzoltóautó, egy dupla MagnettiMarelli gyújtórendszerű epertorta és egész nap hármasban a Duna mellett. Ilyen öregkort szeretnék!
Így jöttem...
Hát eljöt az idő!
Ma vagyok 2 éves!
Amikor az ember ilyen tekintélyes kort ér el, ideje az összegzésnek.
Lapozzatok bele itt.
A teljes sztori meg persze itt.
Ma vagyok 2 éves!
Amikor az ember ilyen tekintélyes kort ér el, ideje az összegzésnek.
Lapozzatok bele itt.
A teljes sztori meg persze itt.
2008. március 26.
Nékem csak Budapest kell
Kicsi falum itt születtem én. Szeretem nagyon, bár néha próbára tevős.
A minap együtt utaztam anyával a trolin és egy érdekes eset történt velünk (amúgy nagyon bírom a tömegközlekedést, bezzegh apám ennyi idősen még sírt a metrózajtól).
Épp az egyik dupla ülésen ücsörögtünk anyuval, amikor felszállt egy totál betintázott házaspár és odatámolyogtak hozzánk.
A néni olyan háttérbehúzódós-büdös, a hapsi meg nagyhangú-nyálatfröcsögő archetípust testesített meg.
Az történt, hogy a krapek egy hirtelen mozdulattal megfogta anyu kabátujját, felrántotta a székről és egyenesen az arcába hörögte, hogy "takarodjá' innen a g.cibe!", majd szottyadt nőstényét magával rántotta a neandervölgyi udvariassági nagykódexet is némileg sértő eljárással kiharcolt ülésbe.
További érdekes adalék volt, hogy senki nem szólt egy árva szót sem, senki nem próbált meg még egy gyenge gesztust sem elsütni, még annyi sem történt, hogy egy helyet felajánlottak volna várandós anyámnak, akit kissé megviselt az incidens és az emberek már-már tolakodó empátiája.
Szerencsére az eset során felgyülemlett agressziót otthon sikerült levezetnem, mert apámat este először sikerült úgy orrba vágnom, hogy eleredt az orra vére.
A minap együtt utaztam anyával a trolin és egy érdekes eset történt velünk (amúgy nagyon bírom a tömegközlekedést, bezzegh apám ennyi idősen még sírt a metrózajtól).
Épp az egyik dupla ülésen ücsörögtünk anyuval, amikor felszállt egy totál betintázott házaspár és odatámolyogtak hozzánk.
A néni olyan háttérbehúzódós-büdös, a hapsi meg nagyhangú-nyálatfröcsögő archetípust testesített meg.
Az történt, hogy a krapek egy hirtelen mozdulattal megfogta anyu kabátujját, felrántotta a székről és egyenesen az arcába hörögte, hogy "takarodjá' innen a g.cibe!", majd szottyadt nőstényét magával rántotta a neandervölgyi udvariassági nagykódexet is némileg sértő eljárással kiharcolt ülésbe.
További érdekes adalék volt, hogy senki nem szólt egy árva szót sem, senki nem próbált meg még egy gyenge gesztust sem elsütni, még annyi sem történt, hogy egy helyet felajánlottak volna várandós anyámnak, akit kissé megviselt az incidens és az emberek már-már tolakodó empátiája.
Szerencsére az eset során felgyülemlett agressziót otthon sikerült levezetnem, mert apámat este először sikerült úgy orrba vágnom, hogy eleredt az orra vére.
2008. február 24.
Édesapám! Hogy szakadjon magára egy mázsa szar!
A néhai Boncz Gézának volt egy kabaréjelenete, ami apám nagy kedvence. Teljesen eszement darab, idióta költői képekkel és 3 fiúval, akik mind valami oltári nagy tahóságot kívánnnak az apjuknak.
Én még nem vagyok 2 éves, de most először votlam egy kis tahó és állatira élveztem!
Történt, hogy apám kitántorgott egy reggel a hálószobából - ilyenkor még nem nagyon szokott magánál lenni, általában 1,5 óra míg reggel bebootol az agya - és anyám rögtön nekiesett, persze puszta kedvességből. Hogy akar-e szendvicset reggelizni és mondja meg, de rögtön mert sietni kell és mindenképpen specifikálja, hogy milyen összetevőket kér a szendvicsére. Ezt illusztrálandó anyám "ilyet kérsz rá?" felkiáltással nyitott zsírpapírban apám orra elé tartotta annak az 'A' osztályú sonkacsaládnak utolsó 2 szeletét, amit apa korábban vásárolt a szupermarketben.
Az ügy ekkor nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Azonnal odaléptem hozzájuk és olyan 15-16kHz-es frekvencián rikoltozásba kezdtem, hogy ilyet én is kérek (noha reggelimet már hivatalosan befejeztem).
Apunak ez már kezdett sok lenni, szokásosan nehéz reggeli ébredés + reggeli döntési stressz + zajterror.
Apám nem tudta feldolgozni a rengeteg élményt és éhsége ellenére dühösen azt morogta, hogy akkor nem kér semmit sem. Anyám ennek megfelelően lecsapta a felvágottakat a konyhaasztalra és eltűnt a fürdőszobában.
Eközben én egy szék segítségével felmásztam a konyhaasztalra, kicsomagoltam a papírból a megmaradt két gyönyörű sonkaszeletet és beletömtem a kis pofámba. Lenyelni nem tudtam, sok volt azért így egyben, meg hát nem is ez volt a cél.
Apám már csak arra lett figyelmes, ahogy ült magába roskadva a bőrkanapén, hogy én hátulról, a konyha tálaló faláról mellé mászom a díványra. Egészen közelről belebámultam az arcába, és gonoszul mosolygtan, miközben a szám tele volt az ő döntésképtelensége folytán zsákmányommá lett Premium Kaiser sonkával. "Most már biztosan nem reggelizel ilyet, öreg" - üzentem neki telepatikusan, mert beszélni nyilvánvaló okokból nem voltam képes.
Apám még ekkor is csak párás tekintettel nézett maga elé, nem értette teljesen a helyzetet.
De hogy a tréfám teljes legyen, gyengéden megfogtam a ökölbe szorított kezét, kihajtogattam ujjait és egy lassú, méltóságteljes mozdulattal beleköptem a már némileg darált és undorító húscafatokat a tenyerébe.
Közben persze anyám is bejött a szobába és elkezdett hangosan vihogni. Ezen már én is felbátorodtam és nevetgélni kezdtem, miközben egyre apám arcába bámultam, várva reakcióját.
Apám ekkor elmosolyodott, majd egy hirtelen mozdulattal a homlokomra csapta a nyálas húscafatokat, amelyek egy része rendben meg is tapadt a szemöldököm fölött, míg némely darabok lustán behódolva a gravitációnak a szőnyegen landoltak.
Na, ekkor már az egész család hahotázva röhögött, ami a totális anarchia ritka pillanatának édes velejárója.
Anyám kárörvendésből, apám bosszútól ittasan, én pedig azért mert tréfába csomagolva kimozdítottam szüleimet zombie üzemmódjukból.
2008. január 3.
CáPeti már világhírű
Az év végén kicsit fazoníroztattam, fejlesztetgettem a világhálós megjelenési formámat, felkészülve az új év kihívásaira - végül is elmúltam már másfél éves, vagy miaszösz! - és hogy ti se unjátok el mindig ugyanazt nézni.
Összesítettem a CáPeti Blog tavalyi évének látogatottsági adatait, amelyből az alábbi ún. "korántsem alaptalan következtetéseket" vontam le.
A fenti kép hűen mintázza, hogy milyen óriási érdeklődés övezi tevékenységemet szerte a világban. Természetesen vannak még elmaradott régiók a bolygón - Afrika, Dél-Amerika, Ázsia és Óceánia egyes részei - amelyeknek a CáPeti bloggal kapcsolatos sajnálatos olvasottsági anomáliái közismert tényezők előttetek. Európában és Észak-Amerokában azonban már egyértelműen odafigyelnek rám.
Objektíve elmondható tehát, hogy főleg a hölgymagazinokban való rendszeres jelenlétemnek köszönhetően ismertségem nem áll meg az ország határainál, hanem földrészeken ível át, népcsoportokat köt össze, interkontinentális barátságokat épít ki, ezzel is megsegítve a világbéke folyamatának alakulását.
BÚÉK nektek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
