Conan, a barbár

Kedves CáFanok! A továbbiakban ne várjatok képi illusztrációkat a blogbejegyzésekhez, mert a Cápacsalád vezéráldozatot hozott. Biztosan felfigyeltetek rá, hogy CáJuli első születésnapjáról semmilyen módon nem emlékezett meg szerkesztőségünk. Ennek az az oka, hogy CáPeti (továbbiakban Conan) módszeres töréstesztnek vetette alá a családi kamerát, amelyet a szóban forgó eszköz nem abszolvált (higgyetek nekem, esélye sem volt) és örökre a digitális temetőbe került. Súlyosbító körülmény, hogy az épp gyermekgondozási szolgálatban lévő édesanyja ezt szó nélkül tűrte. Így hát mostantól csak szövegeket láthattok az oldalon, amíg a gazdasági világválság véget ér és a családi kincstár ki nem termeli a megfelelő összeget valamint a családfő is túllép akkut depresszióján. De az nem most lesz.

Első nap

És eljött! A napja, hogy megkezdem betagozódást a Magyar Köztársaság intézményrendszerébe. Óvoda.
Én kíváncsi voltam. Nem voltam beszarva. Nem úgy, mint anyám! Ő persze síkideg volt. Lelki szemei előtt látta, hogy lehúzom a rostélyt a szkafanderen, végleg búcsút intek, a következő pillanatban pedig már orbitális pályára is lépek és többé sohasem látjuk egymást. Ehhez képest csak az ovi kapujáig jutottunk.
Pedig jól vettem az első napot. Lejattoltam az óvónénikkel, átvettem a jelvényt (alma amúgy pff, fantáziadús, mi?) meg a szolgálati pisztolyt, aztán mentem játszani. Van saját fogkefém, saját fogasom stb és dolgok, eszközök amik CSAK AZ ENYÉM.
És vannak régi ismerősök is a játszóról, akikkel együtt nyomjuk majd a kiképzést.
Nem is akartam hazamenni.
Aput meg letámadták az óvónénik "Informatikus? Kár. Nekünk asztalos kéne. De ha már itt van, nézze meg itt van hátul... na, ezt kéne megjavítani. Nem? És tud ilyet szerezni? Ért a szereléshez?"
Szóval megint a szülőknek volt nehezebb.