November van, nyakig járunk a kötelező gépjárműbiztosítási ajánlatokban, azonban nem nagyon tolonganak azok az ingatlan biztosító ügynökök, akik az ún. "ingatlanokban elkövetett szándékos károkozás kiskorú barbárhordák által" témakörre szakosodtak.
Márpedig ebben hiány van, hiszen napjaink legtöbb tárgyi jellegű káreseményét egy önmagáról megfeledkezett kis vandál okozza.
Az egész bejegyzés apropóját egyébként egy felháborodott levél indukálta, amelyben CáPetit és Kötbullart (A.K.A. CáJuli) azzal vádolták meg, hogy negligálják a családtagok által folyamatosan vagonírozott ajándékokat, ruhákat, játéktárgyakat és véletlenül mindig a helyszínen felejtik őket.
Nohát, Apa most egy példán keresztül elmondja miért van ez így.
CáPeti első ajándékai közé tartozott egy strapabíró kismotor, amelyet 2. szülinapjára kapott, de még mindig aktívan lovagolja mindennap, amikor csak unatkozik vagy éppen keresi a bajt.
Pontokba szedve lássuk, milyen destruktív cselekedeteket követ el ez alatt az idő alatt:
1- ágynemű koszolás (itt az elkövető először is felugrat az alacsony marmagasságú szülői ágyra, ügyelve arra, hogy a kismotor retkes kerekei garantáltan összedzsuvázzák az akár frissenmosott párnahuzatokat is, majd biztos, ami biztos alapon a ropogős paplanokat utánfutóként végigvontatja az egyébként koszos járófelületetekn, pontosan úgy, ahogy az indiánok tüntették el a nyomaikat maguk után)
2- lábujj csonkolás (ez annyit tesz, hogy ha valamilyen felnőtt egyed meggondolatlanul megáll a lakás egy pontján, ezzel statikus célpontként pozíiconálva magát, CáPeti Harley-ával azonnal áthajt lábujjain, amivel mindenképpen maradandó szövet vagy csontkárosodást okoz a gyanútlan áldozatokon)
3- konyhai járólap feltörés (erről nincs mit beszélni, bárki láthatja, aki nálunk járt, hogy a konyha kövezete rosszabb állapotban van, mint a Kálvin tér a metróépítés ideje alatt)
4- bútor sarokelemek csiszolása, kerekítése (mivel a szobák járófelületeinek kialakítása CáPeti fejében megegyezik a monacói F-1-es pálya nyomvonalával, így magától adódik, hogy napról napra megpróbálja megdönteni az aktuális pályarekordot. Ezen tevékenységének gyakorlása közben egyrészt az előszoba folyosón kismotorjának végsebessége meghaladja a 110 km/h-át, másrészt természetesen érinti néha a "szalagkorlátot" is, úgymint ajtófélfa, szekrényajtó, asztallábak)
5- folyamatos egészségügyi határértéket meghaladó zajkeltés (a szobaversenyzést folyamatos brümmögéssel és visítozással kíséri, de a fő idegölő effekt az, amikor nagy dérrel-dúrral átugrat az egyes szobákat elválasztó küszöbökön is, amelyek egy jó köridő esetén felérnek egy szobában közlekedő tehervonat vágányzajával)
Szóval köszi az ajándékokat! Te rokon, te!
2008. november 17.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

