
Az év végén kicsit fazoníroztattam, fejlesztetgettem a világhálós megjelenési formámat, felkészülve az új év kihívásaira - végül is elmúltam már másfél éves, vagy miaszösz! - és hogy ti se unjátok el mindig ugyanazt nézni.
Összesítettem a CáPeti Blog tavalyi évének látogatottsági adatait, amelyből az alábbi ún. "korántsem alaptalan következtetéseket" vontam le.
A fenti kép hűen mintázza, hogy milyen óriási érdeklődés övezi tevékenységemet szerte a világban. Természetesen vannak még elmaradott régiók a bolygón - Afrika, Dél-Amerika, Ázsia és Óceánia egyes részei - amelyeknek a CáPeti bloggal kapcsolatos sajnálatos olvasottsági anomáliái közismert tényezők előttetek. Európában és Észak-Amerokában azonban már egyértelműen odafigyelnek rám.
Objektíve elmondható tehát, hogy főleg a hölgymagazinokban való rendszeres jelenlétemnek köszönhetően ismertségem nem áll meg az ország határainál, hanem földrészeken ível át, népcsoportokat köt össze, interkontinentális barátságokat épít ki, ezzel is megsegítve a világbéke folyamatának alakulását.
BÚÉK nektek!

