2008. március 26.

Nékem csak Budapest kell

Kicsi falum itt születtem én. Szeretem nagyon, bár néha próbára tevős.
A minap együtt utaztam anyával a trolin és egy érdekes eset történt velünk (amúgy nagyon bírom a tömegközlekedést, bezzegh apám ennyi idősen még sírt a metrózajtól).
Épp az egyik dupla ülésen ücsörögtünk anyuval, amikor felszállt egy totál betintázott házaspár és odatámolyogtak hozzánk.
A néni olyan háttérbehúzódós-büdös, a hapsi meg nagyhangú-nyálatfröcsögő archetípust testesített meg.
Az történt, hogy a krapek egy hirtelen mozdulattal megfogta anyu kabátujját, felrántotta a székről és egyenesen az arcába hörögte, hogy "takarodjá' innen a g.cibe!", majd szottyadt nőstényét magával rántotta a neandervölgyi udvariassági nagykódexet is némileg sértő eljárással kiharcolt ülésbe.
További érdekes adalék volt, hogy senki nem szólt egy árva szót sem, senki nem próbált meg még egy gyenge gesztust sem elsütni, még annyi sem történt, hogy egy helyet felajánlottak volna várandós anyámnak, akit kissé megviselt az incidens és az emberek már-már tolakodó empátiája.
Szerencsére az eset során felgyülemlett agressziót otthon sikerült levezetnem, mert apámat este először sikerült úgy orrba vágnom, hogy eleredt az orra vére.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Remélem apád nem csodálkozott, hogy lenyomtál neki egy ekkorát. Örüljön, hogy ennyivel megúszta, hogy nem tudta vemhes nőstényét megtanítani a modorra. Mi az, hogy magától nem adta át a helyet, amikor láthatta mennyire szédül az a szegény fickó. A teremburáját. Anyád is örülhet, hogy a többi utas nem képelte föl a szemed láttára a neveletlen viselkedéséért. Először is nő, másodszor meg gyanítom, hogy fiatalabbnak is tűnt, mint a tiszteletreméltóan nyálfrecskető úr. A gépírónőd már csak azt felejtette ki a blogodból, aranyom, hogy anyád neveltetése miatt érzett szégyeneden, amelyet apád jogos szájon törlésével fejeztél ki, Te mit éreztél még az eset kapcsán.

Pogány Keresztanyu

Névtelen írta...

Őőőő, hááát, ö, akkor mögismételném a kérdést, hogy nem-e akarnád, dehrágám végigondolni mégeccer, hogy, ö, TürkischeValentinba nem-e, ö, helyeznéd át ruganyos kis fokhagyma, ö, sejhaj'd, ö.
Pogánykörösztanyád Úristene