2006. május 22.

Az első csajom: Lili

Hellosztok!
Ez a múltheti randinkon készült Lilivel, láthatóan mindkettőnket teljesen leszedáltak az anyáink a sok tejjel, amit belénknyomtak előtte. Így már csak arra voltunk képesek, hogy végigszenderegjük a sétát a téren, ahová a két szerecsen szolga (másnéven apák) kicipelt bennünket.
A Lili pólyában jött, állítólag így kisebb a légellenállása, legalábbis ezt mondta az a bútordarab, aki végig szállítmányozta a Szent István parkban (asszem ez volt a Lili apja).
Sportos kiscsaj amúgy, bírom az ilyeneket, egyszer már az ágyról is fejest ugrott, aztán mégsem lett semmi baja, pedig egy hétig nagyon be volt szarva mindenki körülötte. Mondta is nekem, hogy próbáljam ki, marha jó móka és a szülőket is nagyon ki lehet akasztani vele! Már próbálkoztam vele én is, most már néha kúszok erre-arra, csak kb. 30 centi után állatira lefáradok és akkor muszáj tankolnom anyuból egy félórát.Posted by Picasa

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nice colors. Keep up the good work. thnx!
»