Sajnos manapság már semmi sem szent!
Önfeláldozó fotóskollégánk sajnálatosan szomorú módon lett tanúja az utóbbi évek legfelháborítóbb kiskorú gyermektivornyájának.
Történt, hogy a CáPeti házból kiszűrődő szokásos hétvégi züllés-káromolás zajai felébresztették a pénteken egyébként ilyentájt már szokásos ablakból való kukkolását is régen befejező O. nénit.
Azonban ez az alkalom még a többi szörnyű estétől is különbözött!
Olyan dobhártyareppesztő viháncolás hallatszott hősünk kis ablakából, hogy O. néni azonnal hívta a bébi-paparazzo csoportot, akik kimondottan ilyen ügyek képi dokumentálására szakosodtak. Ők a kötelességtudattól hajtva azonnal a helyszínre küldték kollegájukat. A munkáját maximális áldozattal végző lesifotós kolléga a nyitott ajtókon keresztül azonnal a lakásba jutott, ahol ez a látvány fogadta.
Vigyázat, csak nagyon erős idegzetű, gyermekvédelemben jártas szakembereknek ajánlott!
Az alábbi képsorozat egyben intő jel is minden jóérzésű gondviselő számára!
2.
3.
4.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése