Mint bizonyára tudjátok, édesapám rendkívül torz lény, ezért már régóta kérem édesanyjámat, hogy hasson a papára, fizimiska terén. Nem elég, hogy sosem fésülködik, - ez még nem baj, én sem - dehát az arca!
Szerencsére Anyunak sikerült rábeszélni egy komolyabb plasztikai műtétre, és íme! Láthatóan megérte!
Azt persze nem mondom, hogy most szívesen veszem, ha együtt mutatkozunk az utcán, de azért mostantól talán kevesebben üdvözlik a "Szervusz Quasikám!" köszöntéssel.
A műtét maga nem volt egyszerű, 4 féle arcszerkezetet ajánlottak a professzorok a plasztikán, de végül Anyu ilyet szeretet volna, mint fönt a nagy képen. Azt mondta, így határozottan vidámabb, kellemes benyomást keltő lett Apu arca.
2 megjegyzés:
Kiskacsám, apunak bármelyik arc jó lett volna hidd el nekem! És ne szégyelld szegénykét! Én együtt nőttem fel vele úgy, hogy anyukánk sokszor a jelenlétemben az öcsémnek szólította. Gondolhatod... mit éreztem olyankor. Te jó helyzetben vagy (arról nem is beszélek, hogy így a műtét után mennyivel jobban néz ki), mert a kutya sem hiszi el, hogy egy ilyen szép kisbabának valóban ő lehetne az apukája (HE HE), de rólunk mindenki azt hitte, hogy genetikai kapcsolatban lehetünk.
Genetikai kapcsolat?
Szerette volna, de kiskorunkban is ő volt a duci, nem én. Meg szeplője is sok volt.
Még hogy rokon, ugyan!
Albániából fogadtuk örökbe, mert szegény volt és csúnya, de bájosan pukedlizett a szotyolamagokért.
Megjegyzés küldése