Peti szóvivője útján jelentette be tegnap, hogy édesanyjához hasonlóan hosszú vajúdás után hozta meg döntését. Ezek alapján a CáPeti logopályázat 2006 győztese: Kentaurben lett!Gratulálunk!
Peti többek között azzal indokolta a zsüri (vagyis saját) döntését, hogy egyébként is "régi" tisztelője az említett művész úrnak és a "Karmaminta" c. nappaliban elhelyezett művet bármilyen állatos képeskönyvnél szívesebben tudja elnézegetni. A mostani alkotásban a központi helyen megjelenő figura szimbolizálja legpontosabban őszintén önfeledt örömét, melyet maga is batyugenerálás után érez.
Arra az újságírói felvetésre, miszerint az említett mester korábbi munkái nem befolyásolhatták volna a pályázat elbírálási szempontjait Peti határozott "kuss!"-sal felelt.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése